^* Az 1998. március 6–8 között Madridban rendezett Ferenczi-kongresszuson tartott elõadás szövege. A szöveget a szerzõ bocsátotta rendelkezésünkre. A spanyol eredetibõl készült fordítást a német változattal vetettük egybe (Psyche, LIII. Jahrgang, Heft 5, Mai 1999, 455-476.)

¹ 1910. február 2-án egy Junghoz írott másik levelében rámutat arra, hogy milyen nehéz "»legyõzni« a viszontáttételt, amikor az ember a saját feleségét analizálja… Én csaknem teljesen lehetetlennek tartom, hogy az ember a saját feleségét analizálja. A kis Hans apja bebizonyította nekem, hogy nagyon jól meg lehet csinálni. De az a technikai premissza, ami újabban nagyon nyugtalanít, hogy hogyan »gyõzzük le« a viszontáttételt, túlságosan nehéz ilyen esetben."

² "Egyre jobban figyelünk a viszontáttételre, amely a páciens hatására alakul ki az orvosban, beépül az orvos tudattalan érzéseibe, és nem vagyunk távol attól, hogy megkívánjuk, az orvosnak fel kell ismernie ezt a viszontáttételt saját magában és azt »le kell gyõznie«." (Freud, 1910a)

³ Freud ebben a munkájában ténylegesen a "lehetséges mértékû" absztinencia szabályának elsõbbségét hirdeti, és az analízis feladatául jelöli meg, hogy "tegyük tudatossá az elfojtottat és fedjük fel az ellenállást", azonban hozzáfûzi, hogy alkalmanként nem elegendõ ez a technika, és az analitikusnak bizonyos "tevékenységhez" kell folyamodnia ahhoz, hogy azokat a pácienseket, akik szívesen húznák el a végtelenségig a kezelést, arra ösztönözzenek, hogy nézzenek szembe a szorongásaikkal, s ugyanakkor az analitikus egyetlen esetben se engedjen érzelmi szükségleteinek.

⁴ Ferenczinek ez a gondolata véleményem szerint a viszontáttételes neurózis fogalmát vetíti elõre, melyet Racker dolgozott ki (Racker, 1968), és amely az analitikus viszontáttételes neurózisrészét jelenti, ami megzavarja az analitikus munkáját.

⁵ Lásd "Technikai nehézségek egy hisztéria-eset analízisénél" (Ferenczi, 1919b), "Az »aktív technika« továbbépítésérõl a pszichoanalízisben" (Ferenczi, 1997 [1921]), "Über forcierte Phantasien" (Ferenczi, 1984 [1924]) stb.

⁶ Lásd Freud, 1914.

⁷ "Arra a meggyõzõdésre jutottam, hogy mindenekelõtt lélektani tapintat kérdése, mikor és hogyan szabad az analizálttal valamit közölni, mikor jelentheti ki valaki, hogy a nyújtott anyag elégséges ahhoz, hogy következtetést lehessen levonni belõle, adott esetben a közlés miféle formába öltöztetendõ, hogyan szabad reagálni a beteg valamely váratlan vagy meglepõ reakciójára, mikor kell hallgatni és további asszociációkra várni, mikor haszontalan kínzás a beteg számára hallgatásunk stb. … Egyáltalán mit jelent az a szó, hogy tapintat? … A tapintat a beleélési képesség. Ha sikerül tudatunk segítségével úgy, hogy azt sok emberi lélek elemzésébõl, mindenekelõtt azonban személyes elemzésünkkel szereztük, a beteg lehetõ vagy valószínû, de számára nem sejtett asszociációit megjelenítenünk, akkor, mivel nekünk nem kell küzdenünk ellenállásokkal, mint a betegnek, nemcsak a páciens visszafojtott gondolatait vagyunk képesek kitalálni, hanem azokat a tendenciákat is, amelyek számára tudattalanok" (Ferenczi, 1997b [1928]: 59.).

⁸ A "vad" pszichoanalízisrõl (Freud, 1910b) c. munkában Freud így ír: "…Ezekkel a pontos technikai elõírásokkal helyettesíti a pszichoanalitikus a megfoghatatlan »orvosi tapintat« iránti igényt, mert benne valami különleges képességet sejt…"

⁹ 1932. január 19-i bejegyzés (Ferenczi 1996 [1933]: 45.).

¹⁰ 1932. május 3. Uo. 113. o.

¹¹ 1932. március 20. Uo. 87. o.

¹² Kevéssé meglepõ, hogy Paula Heimann felvetése különösen nagy újdonság volt és kihívást jelentett a pszichoanalitikus közösség számára, és nemcsak azok számára akik fenntartották Freudnak az analitikusi semlegességgel kapcsolatos nézeteit, hanem M. Klein elméleti pozíciójára nézve is, aki analitikusa és mestere volt. Továbbra is nagyon figyelemre méltó, hogy Klein és Heimann adják egy ugyanolyan konfliktusnak a nõi verzióját, amilyen Freud és Ferenczi között volt húsz évvel korábban.