Jádi Ferenc

REGRESSIONSZUG A THALASSÁBAN

 

„Thalassa, a nõalak: a Tenger válaszolja a panaszosnak: Ne engem dorgálj, inkább a szeleket, a természet szerint ugyanis nem vagyok más, mint a Föld; s amazok mégis rám zúdulnak és hullámokká kavarnak fel engem.

(Hans Blumenberg: Die Sorge geht über den Fluß, 1987)

 

Glosszámmal emlékeztetni szeretnék arra, hogy Ferenczi Sándor, akivel a magyar nyelvû pszichoanalízis fõvonalát értelmi kapcsolatba hozzuk, igazából csak a német eredetibõl érthetõ meg, mert mûveinek magyar nyelvû kritikai szövegkiadása még várat magára.1 Ha abban a hitben foglalkozunk Ferenczivel, hogy a fordítás helyettesíti az eredeti munkát, annak a teológusnak a sorsára jutunk, aki az ilyen vagy olyan Biblia-fordítást teszi meg érvelésének kiindulópontjául. Szándékos az általam használt hasonlat, mert az angolszász Freud-irodalom is ilyen fordítási alapokra és következésképp gyenge fundamentumokra épül. Ha pedig a két Ferenczit összevetjük, sok helyütt nehéz eldönteni, hogy is gondolta a dolgot, s valószínûleg csak a "késõbbi változat igazabb" elvet alkalmazhatjuk. Egy szöveghermeneutikai elemzés, mely az utalások rendszerébe magától értetõdõen belebonyolódik, nem tudja megkerülni a nyelvi közeg mondandójának rejtélyességét. De még a nyelvfilozófia sem kísérli meg – hermeneutikai fordulata óta – az igazságot definiálni, a szemantikai tautológiák hulláma összecsap a fejünk felett, mint ahogy másutt azt látjuk, hogy csak az õrült keresi a szavakban az életet.2 Így nem marad más lehetõség, mint hogy megjelenítsük az egyes igazról való meggyõzõdésünket úgy, hogy a velünk együtt gondolkodó társunk igazságelméletünk feltételeit és mondandónk nyelven túli értelmét a szövegben fellelje. Ezen folyamatban régi ötletek térnek vissza újabb képzetek formájában, vagy új ötletek bukkannak fel, amitõl újabb eszmei tartalmak bomlanak ki, és régi ötleteket elhomályosítanak. Ferenczi, aki, úgy tûnik, egész életében útban volt új partok felé, meglehetõsen biztosan navigálta tengeralattjáróját az ideák tengerében.
      Amikor a Thalassa jubileumáról hallottam, gondoltam, írok egy megjegyzést a nyelviség problémájáról a pszichoanalitikus irodalomban. Hisz sajátos körülmény az, hogy analitikus generációk nõnek fel (nemcsak Magyarországon) anélkül, hogy az egyes szerzõk kritikai kiadására tudnának támaszkodni. A Thalassa szerkesztõsége eleddig megkímélt bennünket a pszichoanalitikus körökben szokásos Freud-balzsamozásos olvasmányoktól, és a magyarul olvasók hálásak lehetnek azért az alapirodalmat nem pótló erõfeszítésért, mely a magyar nyelvû pszichoanalitikus szemléletû gondolkodásnak a társadalomtudományok általános látókörét megközelítõ diskurzus újrameghonosításáért itt tíz évvel ezelõtt megindult.
      Hogy a magam választotta témát, mely mindennapjaim része, kifejtsem, az alkalomhoz illõen, az olvasó és írástudó lélek felkereste bennem Ferenczi Versuch einer Genitaltheorie c. mûvének azt a fejezetét, amelyben a szerzõ a lap címadó kifejezését, "thalassa", használja.3 A hetedik fejezet címében (i. m. 363. o.) egy thalassaler Regressionszugról van szó, amit én "a thalasszális regresszióba való bevonás"-nak fordítanék, s amely kifejezés akkor kap igazán értelmet, ha a mûben korábban (i. m. 354. o.) használt "a maternális regresszióba való bevonás központi gondolatát" erre a szöveghelyre behelyettesítjük. Csak így tudjuk megérteni a magyar fordításban a szerzõ lapalji megjegyzését, mely a Regressionzugra vonatkozik, s melyet a magyar fordítás egyszerûen lerövidítve ad vissza:4 "Az ösztön szó inkább az alkalmazkodás mozzanatait, a szervi mûködés célszerûségét hangsúlyozza, míg a vonzás inkább a regresszió jelleget emeli ki. Természetesen osztom Freud nézetét, hogy még a látszólag »elõre« ösztönzõ is alapjában a múlt vonzóerejébõl meríti energiáját." Amikor a németül író Ferenczi a Zug (vonzás, húzás, függõségre vagy nem szubsztanciális, hanem lényegi összefüggésre alapuló kimozdítás húzó és vonzó erõvel, de maga a vonás, a vonat és a huzat is) indexlexikális kifejezést használja a német nyelvi kontextusban egy sajátos energia koncepcióba kerül, mely a vonzó és a vonzott huzavonáján túli holisztikus kapcsolatra utal.5 A magyar fordítónõ különös módon nem tartja ezt olyan fontosnak, így a fejezet címét (Material zum thalassalen Regressionszug) az orvosi irodalomból jól ismert semmitmondó "adatok a thalasszális regresszióhoz"-ként adja vissza, ahelyett, hogy a "thalasszális regresszióba való bevonódást illetõ/érintõ avagy annak megfelelõ anyag"-ról beszélne. Fontosnak látom ennek kiemelését, mert épp ez az a hely, ahol Ferenczi egy retorikai manõverrel eltér Freud Trieb (ösztönerõ) koncepciójától, és a Zug szóval nem követi a "lelki apparátus" metafizikus fizikáját egy meghajtóerõ, egy túlerõ (Trieb, Drang) felszabadulásának hipotézisében. Közismert, hogy Freud az elsõ topológiai modellben, melyben ösztönpszichológiáját egy mechanikai–hidrodinamikai hasonlatban fogalmazza meg egy ilyen erõ hiposztázisát vázolja. De ugyanez a fizikai koncepció munkál a késõbbi metapszichológiai modellben is, ahol az ösztönkésztetéseket a tárgykeresési ösztön motorjaként fogja fel – egy gondolat, melybõl a tárgy(!)-kapcsolatok elmélete fejlõdik ki.6 A freudi személyiségkoncepció monádikus még akkor is, amikor a diádikus interakciókat írja le, hisz hiányzik belõle az interszubjektivitás tényének elismerése. Ezzel szemben Ferenczi Sándor kezdettõl fogva a kölcsönösségbõl és a pszichoanalitikus helyzet interakciós jellegébõl indul ki, amire minden elõítélet nélküli megértés alapoz. S ha nem alapoz, akkor más kontextusokból származó érvekre és magyarázatokra van ráutalva – egy körülmény, amelyet fõleg a kései Ferenczi ismert fel, és ezzel a jelenkori autopoietikus öntudatelméletek elõfutárának tekinthetjük.
      Úgy tûnik, a genitalitás elméletének olvasása alapján, hogy Ferenczi, aki ezen mûvét Freud Három értekezés a szexualitás elméletérõl 7 címû könyvének olvasása közben, nagyrészt Pápán katonáskodva írta, és ugyanott Freudnak felolvasta (Ld. "Bevezetés"),8 az ösztöntörekvések megértéséhez egymásnak ellentmondani látszó utakat választott. Leveleibõl tudjuk, hogy ezen idõben erõsen foglalkoztatták parapszichológiai kérdések, melyek a vitálmagnetizmus kora romantikus gondolataként újra felmerültek a századelõ értelmiségi köreiben. Nemcsak Ferenczi, de Jung, Bleuler és mások is látogatták az okkultisták szeánszait. Kezdetben maga Freud biztatta erre, mint levélváltásukban ez a szkuril korszak fennmaradt. Ferenczit erõsen foglalkoztatta a vonzerõ kérdése, éppúgy, mint a haeckeli filogenetikus alaptörvény pszichoanalitikai alkalmazásának lehetõsége. De nem ebbõl fejlõdik ki és nem ebben jelenik meg a thalassaler Regressionszug eredetisége, hanem a címadó genitalitáselméletben, annak meglátásában, hogy az érett férfi s asszony együtt hálása (a nemi közösüléstõl az együtt alvásig!) az anyába való visszatérés szimbolikus realizálása, s ebben a folyamatban "az anya a tenger szimbóluma, vagy részleges pótléka, és nem fordítva". Ugyancsak itt fejti ki azt a korábbi ötletét, hogy a szexualitás az egyes erotikus késztetések magasabb szintû szervezõdéseként jelenik meg a megtestesült nemiségben, a nemi életben, mint "amfimixis".9 Az egymással genitálisan szeretkezõ felnõtt emberpár egyesülését Ferenczi, mint látjuk, nem a vágy tárgyának keresésével és megtalálásával véli egybeesni, hanem egy egészen más színtéren való találkozással látja beteljesedni. A végtelen–véges tengerbe való szimbolikus visszatérésként értelmezi ezt. Amikor felismeri, hogy nem a tenger az anya, hanem az anya a tenger szimbóluma, akaratlanul egy olyan mélyhermeneutikai szimbólumfogalmat vezet be, mely ma is aktuális. Hisz csak így tudunk egy prekoncepciót találni ahhoz, hogy lesz a nõi genitalitásból asszonyi szexualitás, hogy lesz a paliból férfi, és mitõl is együttlét a szeretkezés. Ferenczi a szeretkezés kifejezõmozgásaiban a lebegõ testek tusáját, a csókban a lebegve táplálás és táplálkozás visszatérését, az összeölelkezésben és a végtelenség és idõtlenség érzetét keltõ befogadásban a tengerben lebegéshez való visszatérést leli fel. Egyidejûleg a fellépõ ösztönkésztetések hatását az élethatárban (születés és halál), orgasztikus kiteljesedését pedig az újjászületésben fogja fel. Micsoda elõrelátás! Fõleg, ha elõhozzuk, hogy a mai fizikai antropológia ténylegesen az afrikai vízimajmokból vezeti le az emberi faj kifejlõdését, és hogy a humán etológia az emberi csecsemõ vízben lebegési képességében, az ujjak közti úszóhártya maradványokban, szõrzetének áramvonalasságában stb. atavisztikus jeleket lát az ember vízi fõemlõsöktõl való származásának bizonyítására. Bár nem vagyok bioanalitikai spekulációk híve, elismerem, hogy a Ferenczi által "fantáziának" nevezett elmélet a mai napig megállja a helyét mint ötlet, sõt semmiben nem mond ellent sem a felnõtt ember tapasztalatának, sem a fenomenológia és a jelenkori szociálantropológia szeretetrõl kialakult álláspontjának. Különösen tarthatatlan persze pszichoanalitikus felfogásában, csakúgy mint Freudnál a vitalisztikus alkalmazkodási elv. A koraszülötten világra jövõ emberi lény ugyanis képtelen a biológiai rendszerekre jellemzõ alkalmazkodásra. Az ember környezetét világa részévé változtatja, abban lehetõségeket és lehetetlenségeket ismer fel, a lehetetlenségeket pedig fantáziával és technikával kíséreli meg lehetõvé tenni, illetve mint kulturális lehetõséget a kultúrában realizálja. Tudja ezt tenni, mert az emberi lény a másik másságát felismeri, önmaga lényegi önazonosságát és a vele való mimikri játékot lelkiismeretének érzékével érzi, illetve elhárító rendszerrel rendelkezik, amely megengedi neki, hogy az öncsalások latenciáját az élet lehetõségtereinek tekintse.
      Ferenczi a thalasszális regresszióba való bevonódás közegének a tengervizet tartja. Ez a metafora követi a sumér-asszír, semita10 és görög kultúrák mitológiai gondolkodását az élet és halál, a szeretet és a születés kérdésében éppúgy, mint ezen kultúrák politeizmusát, melyben a szerelem istennõje a tenger tajtékából született. Talassza az õstenger, de a születés és halál istennõje is. Leánya a görög mitológiában Aphrodité, a habokban született, az érett szerelem istennõje volt, szemben csintalan fiával, aki az erotikus játék patrónusa vagy iniciátora volt.11
      De hogyan képzelhetõ el az a Zug, amirõl Ferenczi a thalasszális regresszió kapcsán beszél? Ennek a Regressionszugnak a megfejtésére több út kínálkozik. Az egyik felderítési út a korábban említett magnetikus vonzerõ figyelembevétele lenne. Ez az animisztikus elképzelés abból indul ki, hogy a vonzás mennyiségi viszonyok révén jön létre. Az attraktívabb több, nagyobb és fenséges, ezáltal a tudatban a jobb érzetét kelti, hisz a vonzódó hiányát pótolja. Tehát itt implicite egy pszichoökonómiai elv van jelen, olyan adásvétel, amibõl Freud is kiindul. Ez lenne tényleg a szeretet: legjobb esetben egy csere, de leginkább az egyik nyeresége és a másik vesztesége? Nem lehetne itt, "túl a morálon", sokkal inkább az érték és az ajándék jelenségét fellelni és a cserét az erotikus szolgálatok területén hagyni?
      Metaforikusan mágneses vonzóerõrõl, igézésrõl beszélünk, közege az éter,12 egy megfoghatatlan világanyag, melyet legjobban akkor tudunk a régiek nyelvében megérteni, ha a láthatatlan "fényre" gondolunk, melyet ma elektromágneses hullámnak tartunk. Holott egy s más amellett szól, hogy Ferenczi éppen ebben az idõben behatóan foglalkozott ezzel a "megigézõ" vonzóerõvel, de a szövegbõl egy ilyen megfejtés nem rekonstruálható. Sokkal inkább maga a víz az, amely a szövegben Ferenczi számára a képiesen használt közeget jelenti és regresszióba kényszerít. Így találunk pl. az egyik, ezen idõben írt levélben egy utalást,13 hogy Ferenczi a libidinális vágyakat "áramlásukban" képzelte el. Ennek megfelelõen beszél Ferenczi a thalasszális regresszió kapcsán "tengeri egzisztenciáról" és a lélekrõl, annak szimbolikus reprezentációjaként, a halról,14 mely a vizek sodrában úszik és vergõdik, s mely azon örvények sodrába kerül, mely a vizek mozgásának sajátja. Erre a sodrásra mondja a német, hogy der Sog zieht (a forgó sodrás beszív, magához vonz). Ez az a Zug a németben, mely a hiányt felfalja, a feszültséget kiegyenlíti és a magával sodrással új egyensúlyt teremt. A németben a Zug annyira a léthez kötött, hogy negatív formája idõt jelöl: a Verzug késést, az in einem Zuge pedig folyamatosant, egy huzambant jelent pl. olyan értelemben, hogy valaki egy hajtásra iszik ki valamit. Nem meglepõ mindez, ha tudjuk, hogy a német Zug szó etimológiailag a saugen (szopni, szívni) igébõl ered. Ehhez a szócsaládhoz tartozik az erotikus konnotációjú anzüglich (kellemetlenre, kényesre célozni), a Bezug (vonatkozás), a Vollzug (megvalósítás, kivitelezés), Vorzug (elõny), Zuzug (hozzáadás, az, amit valamibe beleszámolnak) stb. Ez a Zugkraft (húzó vagy vonzóerõ) az "ösztönörvény" minden regresszióban, melyrõl Hermann Imre Ferenczi 60. születésnapján beszél,15 a thalasszális regresszió gondolatkörére való hivatkozás nélkül. Ferenczi szerint a genitalitás maternaler Regressionszugja16 univerzális. Van ennek a másikkal való elmerülésnek sok különössége. Az elmerülés és az elsüllyedés a mindennapi életben mindig egy külsõ szemlélõ felõl kerül szóba. Legdrasztikusabb formája, ha valaki úgy érzi, szégyenében elsüllyedni készül. Ennek megfelelõen a vízbe merülést, a rituális mosást, a szennyestõl való megszabadulásként gondoljuk. Egy ilyenfajta szemlélet a felettes-én és annak preödipális elõzményeirõl való teoretizáláshoz vezet. Ám egy másik szintet is megtalálunk ebben a retorikai trópusban, s ez a szégyenen túliság, a szemérem respektálása. Hisz az amfimixisben éppen az a különös, hogy túltesz minden szégyenen. A tudomány sem tud meglenni a tárgytudat nélkül, ezért a megfigyeléseket megfigyelõ tudományelméleti eljárásokra van eredményei értelmezésekor utalva, vagy eredményeit bölcseleti redukcióval kell relativizálnunk.
      Platón Lakomájában olvassuk, hogy Szókratész az Erósz végcéljában a végtelent látja, s ez az érzelmekkel és az érzékszervekkel nem fogható, csak az érzékek szinesztéziájával a szellemi tevékenységben. Ezért tartja Szókratész a bölcsesség utáni vágyat erotikusnak, Freud pedig a tárgytudatos tudásvágyat, a birtokba vételt és a kutatási késztetést az infantilis kukkolás visszatérésének.17
      A tudomány olyan, hogy vannak, akik halásznak, és vannak, akik pecáznak benne. De vannak halászok, akik tengeri halra horgásznak addig, míg megjelenik nekik valami más, egy felötlõ felfogás, az életük témája, mint az élet és a szerelem. Goethe, akit ezekben a napokban ünneplünk, a Der Fischer (A halász) c. balladájában18 leírja, hogy egy halász ült hideg szívvel a ringó vízen, míg megnyílt a dagály és a mozgékony vízbõl felszökkent egy párás asszony, talán egy sellõ, aki elkezdett a halászhoz énekelni és beszélni: – "Testvérem mit veted / Gyilkos fényekre emberi / Szemed, tekinteted? – kérdezte. – Ha tudnád, halnak mennyi kéj / E hûssel telt fenék, / Jõnél is már s magad e mély / Örvénybe ejtenéd. – voltak a szavai. – Nem ringatják-e tengerek / Holdunk s a friss napot? / S arcunk nem kétszer olyan meleg, / Ha onnét is ragyog? / A mély ég, mondd, nem csábít-e, / A víz-kék szemhatár? / S ön-arcod nem vonz már ide, / Hol zsongva leng az ár? – zuhogtak a kérdések. – Zúgott a víz, zsongott a víz, / Iszamlott már a láb / S mint hívó hangnak aki hisz, / Hajlott a szív alább. / Dalolt a lány és szólt a lány, / Így szólt az ó mese: / Vonta a lány, ment is talán / S nem látták már sose."

***

Lásd még Carin Wilkerling »THALASSA« címû fotóját (Atelier für Photographie, Berlin) rendelkezésünkre bocsájtotta Carin Wilkerling.

 
»Vissza az írás elejére« »Következõ írás« »Várjuk véleményét, észrevételeit!«
 

JEGYZETEK

1   Egy korábbi munkámban az indulattétellel kapcsolatban figyeltem fel arra a jelenségre, hogy Ferenczi magyar és német nyelvû szövegei között, amennyiben a szövegváltozatok ugyanarra a corpusra vonatkoznak, igen érdekes különbségek vannak (Jádi Ferenc: Magasabb rendû lények parancsolták, in: A schizophrénia pszichoterápiája, szerk.: Trixler Mátyás, Pécs, 1996, 206–235.). A kétnyelvû Ferenczi a freudi német fogalomrendszert a magyarban finoman átdolgozza egy számára helytállóbb szemléletté úgy, hogy a freudi kategóriákat ezen szemléletváltozás alapján saját német nyelvi rendszerébe átfejleszti. Ebben a kreatológiai eljárásban, mely önálló gondolkodás esetén az eszmetörténetben természetes folyamat, a szemléletváltozás a metaforák, hasonlatok, allegóriák és más retorikai trópusok sajátos csoportosítása történik úgy, hogy azok a szövegszervezõdés során egy új összképet adnak. Az alaklélektan Gestaltwandelnek (alakzatváltozásnak) nevezte ezen morfológiai folyamatot. A dialektika megszüntetve megõrzési elve lép imigyen fel a gondolkodóban, az a látszólagos félreértés (L. Popper) amely a hermeneutikában horizont eltolódásként ismert, miáltal az az érzetünk támad, hogy valaki mélyebben vagy felületesebben ragad meg egy gondolatkört, vagy így mutatkozik az olvasónak egy jelenség. Nem ugyanarról a kétértékû logikáról van szó, mint a természettudományokból ismert törvénykezõ rámutatás (paradigma), mely a módszert és a reprodukciót célozza meg, hisz a gondolkodásnak nincs módszere, mert ez a saját és mások gondolatainak összevetõ feléledése (megemlékezõ emlékezet), szemben az emlékeztetõ felidézéssel.

2   Vö. D. Davidson: The Folly of Trying to Define Truth, The Journal of Philosophy 93 (1996): 263-278.

3   Sándor Ferenczi: Versuch einer Genitaltheorie (1924), in: Schriften zur Psychoanalyse, Bd. II., Hsgb: M. Balint, Fischer, Frankfurt am Main, 317–400. o. (Az angol kiadás jelent meg Thalassa címmel: S. Ferenczi: Thalassa, a theory of genitality, ford: Henry Allan Bunker, akitõl a cím is származik, ugyanezen cím alatt fordította N. Abraham franciára a mûvet.)

4   Ferenczi Sándor: Katasztrófák a nemi mûködés fejlõdésében. Pszichoanalitikai tanulmány, Ford: Kovács Frigyesné (1928), Filum Kiadó, 1997, 73. o. A múlt vonzóerejéhez ld. S. Ferenczi: Bausteine zur Psychoanalyse Bd. IV. (Fragmente und Notizen), Vergangenheitszug (Mutterleibs-, Todestrieb und Gegenwartsflucht), Ullstein, Frankfurt am Main 1985, 281–282.
A Regressionszug kifejezést ld. még: S. Ferenczi: Ohne Sympathie keine Heilung, Fischer, Frankfurt am Main, 1988, 177. o.

5   Vö. egy közismert szólással a németben: "Der Zug des Herzens ist des Schicksals Stimme." [Schiller: Piccolomini c. drámájából (III. felvonás 8.)]

6   Ugyanez a visszásság jellemzi a libidó fogalom és a libidóelmélet körüli bonyodalmakat is. Ld. Jádi Ferenc: Rákszemek, Kijárat, Budapest 1998, 44–48.

7   S. Freud: Drei Abhandlungen zur Sexualtheorie, Wien, 1900. A harmadik kiadás új elõszóval 1915-ben jelent meg, de Freud 1914-ben állította össze ezt a kiadást. Az elõszóban utalást találunk a filogenetikus alaptörvényre és arra, hogy Freud a szexualitás válfajainak megértéséhez a biológiából indul ki. Talán erre a kiadásra utal Ferenczi. Ezt támasztja alá egy 1914. szeptember 25-én írt Freud levél (Sigmund Freud–Ferenczi Sándor: Briefwechsel Bd II/1. 86. o., melyben Freud közli, hogy a könyvének kefelenyomatát elküldte Ferenczinek. Ferenczi 1914. december 31-i levelében tudósít a könyv megérkezésérõl (i. m. 99. o.). Késõbb lefordítja a könyvet magyarra.

8   Vö. Ferenczi levele Freudnak 1915. július 24. (i. m. 133. o.). Pápához ld. S. Ferenczi–G. Groddeck Briefwechsel 1921–1933, Fischer, Frankfurt am Main 1986, 42. oldalon egy 1922-bõl származó visszaemlékezést: "a várost Pápának (a pápa) nevezik; tehát ott az egész idõ alatt az apai testben voltam védetten" (im Vaterleib geborgen).

9   Az amfimixis gondolatában benne van a szintézis lehetõségének lépése, mely elõrelépést, a fejlõdésben egy ugrást jelent. Ilyen integratív lépések az individuáció folyamatában ténylegesen új minõségeket, tulajdonságokat, alakító vonásokat hoznak létre a protoplasztikus személyiségben. Ferenczi koncepciójában egy progresszió nem alkalmazkodás eredménye, hanem az élet katasztrófáinak integratív és interaktív feldolgozása egy metamorfotikus lépés segítségével, mikor is komplexebb, autonómabb és szintropikusabb életjelenség keletkezik. A tudattalan protoplasztikus alakulásának lépéseit a pszichoanalízisben fejlõdési szintnek nevezzük. Mindez megfelel az önérzet és a szociális érzet egyidejû változásának is és szintropikus funkcióval bír. (Szemben a tárgyi ösztönkésztetések, a libidinális megszállások katexisével, melyek a társas léttõl való elfordulás miatt entropikus funkcióval bírnak.). Logikus, hogy szintropikus lépések a szabadság érzetét keltik, melynek gondolkodás-lélektani háttere van, mégpedig az ugyanarról és a másról való elgondolkozás formájában. A genitalitás és az amfimixis gondolatának összekapcsolása szerintem egy új látókör az interakciós pszichoanalízis területén. A freudi interperszonális pszichológia (a második topikában) alapvetõen mennyiségi szempontokat vesz figyelembe, mely egy mechanikus – dinamikus szemlélet. A kölcsönhatásos szemlélet a minõségek megfigyelésével foglalkozik, és az érték és a becsülés, az ítélõerõ és a tetszés szempontjait vonja be az elemzésbe. Ezért fontos a másságok és azonosságok figyelembe vétele a kibontakozó Selbst-pszichológiában, mely a nemiség, szociabilitás, kreativitás, etika, stb. területén mellõzhetetlen alapeleme a diskurzusnak. A nominalizmus és a biologizmus, mely a freudi tudattalan koncepciójában döntõ szerepet játszik, az ésszerûség alapelvét mint a felvilágosodás egyik vívmányát adta kezünkbe a lelki élet megmagyarázásához. Ferenczi már igen korán egy másik alappillért állított elénk, amikor a valóságérzékre hivatkozva az értelmet, az érzékek értékelõ rendszerét s különösen, amikor az egyenrangúság szempontját hozta szóba. Ez a két kanti alapkategória, Vernunft és Verstand, jelenik meg újra a Realitätsprinzip és a Wirklichkeitssinn pszichoanalitikus axiómáiban, de a Trieb és a Zug divergenciájában is.

10   A héberek kivételével (W. Roscher: Lexikon der griechischen und römischen Mythologie Bd. I/1., Teubner, Leipzig 1884–1886, 390. o.).

11   Vö.: F. Jádi: Der Traum des Doktors. Texte aus dem Colloqium Psychoanalyse 1 (1997): 5–31. Az érzéki kedv neve görögül: afrodízia, késõlatinos fordítása libidó. A Ferenczi által fölrajzolt és a szeretetben való szenvedélyes találkozás feltételére alapozott genitalitás immenz játéktere lehetõvé teszi számunkra, hogy a felnõttek ezen intim interszubjektív kapcsolatában egyidejûleg megtaláljuk az erõt és a gyengédséget, a kívánságon túlmutató és a még-meg-nem-értettre rákérdezõ megértési vágyat mint az önmegértés alapvetését, úgyis mint az emberi intimitás játékos kiteljesedését. Kimutatta, hogy a genitalitás játékterei a nyelven túlira és nem a tárgytudatra vonatkoznak, és a tárgylibidó amfimixise teszi lehetõvé ezen erõk szervezõdését a szexualitás "szinesztéziájába", így Ferenczi. S mindez a nyelv nélküli megértést szolgálja, a szenzitivitás és szenzibilitás tengelyében mozog és az érzékek próbája. Az érzékek pedig nem másra, mint a szubjektum önhitelességére valók, azok kifejlõdése szociális és nem biológiai érzékenység függvénye. Ferenczi a genitalitás elméletében és a nemi élet ezen felfogásában ehhez az õsi tudáshoz nyúl vissza, és a csecsemõ bölcsességében arra a hatalmas fundusra utal, mely már az ontogenezis kezdetén a létben a másikkal egymásra találó intrauterin kisded képességeinek, filo- és ontogenetikus emlékezetének aktualizálásában jut érvényre.

12   Ferenc Jádi: Äther, Katalogtext zur Austellung von A. Sunder-Plas, Galerie I. Herbert, Berlin 1997.

13   Ferenczi levele Freudhoz. 1914. november 22-én így ír: "Gelingt es meiner Traumarbeit, die homo- und heterosexuelle Strömung irgendwie zu versöhnen, dann schlafe ich gut und erwache ich erquickt…" (Ha sikerül az álommunkámnak a homo- és heteroszexuális áramlást valamiképp (egymással) kibékíteni, úgy jól alszom és felüdülve ébredek…)

14   A hal a mediterrán vidék és Elõ-Ázsia népeinek mitológiájában a lélekkel áll kapcsolatban, gyakran totemállat. A zsidóságban a pikkelyes és kopasztott hal fogyasztása ünnepi eledel, a meztelen hal szimbolikus konnotációja révén (penis) undorítónak tekintõdik. A jólétre mondják: "Él mint hal a vízben", a veszélyt túlélõre pedig, hogy "megúszta".

15   Hermann Imre: A tudattalan és az ösztönöknek örvényelmélete, in: Lélekelemzési tanulmányok, Somló, Budapest, 1933, 41–54. o.

16   I. m. 341. o.

17   G.W. Bd. 5. 95.

18   Johann Wolfgang Goethe: Gedichte in zeitlicher Folge Bd. 1., Insel, Wiesbaden, 1958, 223–224. o. Magyarra átültetve Vidor Miklós fordításában olvasható in: Goethe válogatott mûvei. Versek, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1963, 197.old., valamint Szemlér Ferenc fordításában in: Goethe: Versek, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1988. 79–80. old. A Goethe-balladát ez utóbbi fordítás alapján idézzük.

 
»Vissza az írás elejére« »Következõ írás« »Várjuk véleményét, észrevételeit!«